Lovak mindenütt!!!!!

Szabadon élt régen a ló az erdőben, Kedvére futkosott minden sík mezőben. Víg éltét az ember bik-makkal tartotta, A szamarat, lovat, s öszvért nem bántotta. Szekérre, kocsira nem vala szüksége; Gyalog járt, fű és víz vala elesége.

lovak_36.jpg

Szabadon élt régen a ló az erdőben,
Kedvére futkosott minden sík mezőben.
Víg éltét az ember bik-makkal tartotta,
A szamarat, lovat, s öszvért nem bántotta.
Szekérre, kocsira nem vala szüksége;
Gyalog járt, fű és víz vala elesége.
Okozza hát a ló, maga bolondságát,
Hogy elveszté végre minden szabadságát.
Pere lévén egyszer egy nagy vad sertéssel,
Az emberhez méne könyes könyörgéssel.
Mondván, hogy magának hol kész tanyát tarta,
A disznó oda ment, s vizét felzavarta.
Kérte ne sajnáljon érte boszút állni
S hogy rá vegye, kezdte hátával kinálni.
Az ember zabolát kapcsol a szájába,
Ráül s csakhamar ér a disznó sarkába,
Fejét célba vévén azt által szegezi,
S szerencsésen a pert köztük elvégezi.
A ló elfelejté akkor minden baját,
Látván hogy nemesen állhatta boszúját,
Örömmel térek már - úgymond - szállásomra.
Köszönöm, hogy füled hajtád panaszomra.
Hogy-hogy? mond az ember, nem mégy el barátom.
A hátadon, ülni nem bolondság látom.
Ezt mondván: beköti egy kis istálóba,
A hol a ló sorsát siratta valóba.
Mit ér a jó élet, oda a szabadság,
Más alatt folydogál róla az izzadság!...

Ha szemed elébe akad az istáló
Tanítson e példa oh te boszúálló!
A boszúállás ád kis gyönyörűséget,
De nem ád a szívnek soha békességet:
A ki szabadságát eladta érette;
E lélek gyötrelmét ugyan drágán vette.





                                                                                                                   



lovak_37.jpg


Szelek szárnyán járó,
Édes lovam Ráró!
Előtted van az út,
Ne várd a sarkantyút,
Csak előre, sebesebben,
S a világból vigy ki engem!

Ej ej, édes gazdám,
Ne haragudjál rám!
Azért megyek lassan,
Hogy itt megnyughassam,
Az út mellett, a csárdánál,
Hátha inni befordulnál!

Nem felel a vitéz,
Mindig csak hátra néz,
Törülgeti képét,
Verítékét, vérét
«Mint a vadat űznek engem,
Csak előre sebesebben!

Ne szólj, édes gazdám,
Ilyen búsan hozzám,
Eressz, hadd forduljak
Ennek a falunak,
Ahol az a kis lyány lakik,
Mulatoznánk ott hajnalig.

Nem felel a vitéz,
Szomorúan oda néz,
De semmit sem láthat,
Szeme könnybe lábad:
Látlak-e még, vagy soha sem...
Csak előre, sebesebben!

Jaj én édes gazdám,
Vissza-fordulhatnám!
Éjtszaka van immár,
Édes anyád rég vár;
Nekem szénát, abrakot ád,
Neked jó szót, jó vacsorát.

Nem felel a vitéz,
Föl a magasba néz,
Nincs csillag az égen,
Csak fölleg, sötéten:
Édes anyám, ne várj engem...
Csak előre, sebesebben!

Ekkor a hű állat
Neki búsul, vágtat,
Veszett haragjába'
Szikrákat hány lába.
A szélvész sem érte utól,
Ki is ment tán a világból



                                                                                                                   


lovak_32.jpg


Kalitkába zárt lovak


Sajnálom a kalitkába zárt lovakat.
Csak állnak a rács mögött, megadóan viselve sorsukat.
Szemükből tengernyi szomorúság zuhan rám,
Néznek, mintha kérdéseket intéznének hozzám.
Miért vettétek el szabadságunkat?
Miért nyestétek le a Pegazus szárnyakat?
Hisz igába csak testünket foghatjátok,
lelkünk szabad, arra nem rakhattok hámot.
Szánkat zabla sérti, hátunk nyereg töri,
Mi akkor is maradunk a Szél gyermekei.
Ilyen gondolatok furakodnak szívembe,
míg  fürkészve nézek a végtelen mélységű szemekbe.




                                                                                                                   




lovak_33.jpg

Álomlátás

Lovam szemében álmot látok.
S az álomban önmagam.
Sötéten tátongó ösvényen járok,
Lidérc árnyak közt magányosan.
Lábam előtt bánatkígyó tekeredik,
Az utat előttem könnyeim öntözik.
Lassan lépek, óvatosan, s hirtelen
Alattam a föld megroggyan.
Dörögnek, dübörögnek évszázados kövek,
Villám cikázik, fuvallat borzolja végig a földet.
Félreugrok, s körvonalát látom meg egy lónak.
Nemes, büszke állat, patái szikrát szórnak.
Nyereg, s  zabla nélkül utánam vágtat,
Szemében ígéret, s határtalan bánat.
Hozzá lépek némán, simogató kézzel,
Szívemben új célokkal, s megújult reménnyel.
Megtaláltuk egymást, közös útra leltünk.
Végre megnyugvást lelt hánykolódó lelkünk.



                                                                                                                   




lovak_34.jpg


Lovam szemében

Lovam szemében tükröt látok,
S a tükörben önmagam.
Lovam hátán szabadságot érzek,
széllel szárnyalok boldogan.
Valami furcsa érzés űz hozzád,
ősi vágy, melynek nem lelem okát.
Talán egy régi vétek vár jóvátételre,
s azért hajt az érzés újra, s újra nyergedbe?

Valamikor  réges - régen, félelmetes, sötét éjjen,
lehet , hogy én is rád vadásztam.
Nyíllal kezemben, bozót rejtekében prédára vártam.
Az íj megfeszült, a nyíl kipattant, 
s a könyörtelen vas átdöfte nemes nyakadat.
Ott feküdtél megadóan, vérző sebeiddel,
nem mozdultál, csak néztél rám vádló szemekkel.

Könyörgésed akkor nem értettem, hisz nem éreztem mást,
csupán a győztes vérgőzös diadalát.
Ki tudja, hogy melyik életemből való ez a történet,
Mikor nyílvesszőm megölte valamelyik ősödet.
Most itt vagyok újra, hogy szemedbe nézzek,
 de már fegyvertelenül, s most én kérek:

Engedd jóvátennem a régi vétkem,
hogy ne kelljen szégyenkezve szemedbe néznem.
Fogadj hát el engem, hajdani vadászod,
hogy megtörjük együtt az ősi átkot.



                                                                                                                   


lovak_38.jpg



Beszédes szemek


Miért látom olyan bánatosnak mélyfekete szemedet?
Miért érzek bűntudatot ahogy fürkészem tekinteted?
Talán valami ellened elkövetett bűn terheli lelkemet? 
Valami ősi átok lebeg köztünk amit megfejteni nem lehet?
Varázsló vagy.
Lelkem vihara egy csapásra elcsitul, ha puha orrod simogathatom.
Gyógyító vagy.
Kedvem felderül, ha tenyeremen érzem meleg leheleted.
Szívem melegséggel telik meg, ha nézem, ahogy békésen őrlöd a friss szénát vagy zabot.
Kedves vagy.
Bizakodóan kínálod fel nekem, hajdani vadászodnak simogatásra szép, nemes nyakadat.

Csak azok a szemek, azok a beszédesen szomorú szemek!
Azok üzennek nekem olyan megfejthetetlen, mélyben rejlő titkokat.



                                                                                                                   




lovak_41.jpg



Hajnalban keltem,
A vásárba mentem,
Pej lovat vettem,
A hátára ültem.
Pejkóm ezt nem bánta,
Sörényét megrázta,
Vidáman nyerített,
S mint a szél röpített.
Keményen megültem,
Benne kedvem leltem,
Meg-megsarkantyúztam,
Szép szóval biztattam:
Gyí, lovam, lovacskám,
Vérbeli paripám,
Vigyél ki a rétre,
Aranyló mezőre,
Folyónak partjára,
Fűzfa árnyékába,
Erdőnek szélére,
A világ végére!

Hogyha elfáradtál,
Állj meg egy forrásnál,
Annak csobogása
Szomjadat eloltja,
Zöld fűnek zamatja
Erőd visszaadja.
Éjszaka csöndje,
Ha leszáll fölénkbe,
Betakarózunk majd 
Sötét köpenyébe,
Én lehajtom fejem 
Bársonyos mohára,
Te füvet ropogtatsz,
S vigyázunk egymásra.





                                                                                                                   




lovak_42.jpg



Teremtő Uram a Mennyekben!
Adj nekem erőt, hogy irányítani tudjam lovamat.
Adj nekem gyengéd kezet, és tiszta gondolatokat.
Add, hogy megértsem őt, és ő is megértsen engem.
Te valami különös szeretettel töltötted meg szívemet ezek iránt 
a teremtmények iránt, s én igérem neked, hogy ezt soha nem tévesztem szem elől.
Lelkemet megajándékoztad az irántuk való mély tisztelettel, ami
nem hogy gyengülne, de az idő múlásával egyre inkább erősödik bennem.
Add,hogy szívem mindig fényárban ússzon mikor a nap sugara finoman megérinti őket.
Add, hogy lelkem mindig felderüljön amint meghallom szelíd nyihogásukat.
Add, hogy mindig édesnek érezzem a friss széna és a bontatlan zab illatát.
Add, hogy mindig mosolyra késztessen ha egy meleg orr érinti kezemet.
Élvezem egy forró nap örömét a farmon, a vágtató ló kecsességét és pompáját.
A patadobogás hallatán fátyolos lesz a szemem és elszorul a szívem.
Add, hogy ez mindig így legyen.
Teremtőm !
Adj nekem türelmet, mert a lovak olyanok mint a vitorlába fogott szél, s a befogott szél szeszélyes.
Add, hogy ne ijesszem meg őket,és ne ártsak nekik.
Ehelyett mutasd meg a természetes utat hozzájuk, hogy megértsem őket.
De mindezek felett, Uram, töltsd meg velük az életem !
Ha majd itt kell hagynom ezt a világot, ne küldd lelkem olyan mennyországba ahol ők nincsenek velem.
Mert ez a szeretet megszépíti az életemet, s ezért én óvom ezt az érzést, és mindig áldani fogom érte a nevedet




                                                                                                                   




lovak_43.jpg



Amikor véget ér a napi munka,
nyújts nekem menedéket, tiszta
almot és elegendő helyet az istállóban. Adj nekem ételt és italt, és
vigyázz rám.
Beszélj hozzám, mert a hangod
lesz a gyeplő, légy jó hozzám, és
még boldogabban foglak szolgálni
még jobban foglak szeretni.
Ne rángasd a szárat, ne nyúlj a
pálcáért, amikor emelkedőhöz
érünk, ne üss meg, ha nem értelek, adj időt, hogy rájöjjek, mit
akarsz mondani.
Ne gondold, hogy engedetlen
vagyok, ha nem teszem azt, amit
te akarsz. Lehet, hogy valami
nincs rendben a szerszámmal,
vagy a patámmal.
Vizsgáld meg a fogaimat, ha nem
eszem, talán kilyukadt az egyik,
és tudod, hogy az mennyire tud
fájni.

Ne köss ki túl szorosan és ne
vágd rövidre a farkam, mert ez
az egyetlen fegyverem a szúnyogok és legyek ellen.
S ha eljön a nap, drága gazdám,
amikor többé nem lehetek hasznodra, ne hagyj éhezni vagy
fázni, és ne adj el.Ne adj oda
idegennek vagy olyan gazdának,
aki halálra kínoz és éheztet.
Légy kíméletes hozzám, és adj
nekem gyors és kegyes halált;
Isten megjutalmaz érte, most és
mindörökké, hadd kérjem ezt
tőled, és ne gondolj tiszteletlennek,
ha annak a nevében kérlek,
aki az istállóban született…









                                                                                                                   



lovak_44.jpg


Az útszélen van egy kovács, 
a kenyere a patkolás.
Csak patkol este-nappal, 
mindig levett kalappal.
Előtte bőrkötény fityeg, 
a lovat úgy patkolja meg. 
Hét patkószeg kezében, 
haja lobog a szélben.
Mind hozzájőnek a lovak, 
pejek, feketék, táltosak,

az apraja, a nagyja –
patájuk símogatja.
És biztos lábbal, vidoran, 
a sok ló tőle elrohan, 
nagy gőgösen nyerítve, 
rája se hederítve.
Néha kínos a patkolás,
mert rugást is kap a kovács –
de ő csak este s nappal 
patkol, levett kalappal.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 13
Havi: 113
Össz.: 28 897

Látogatottság növelés
Oldal: Lovas versek
Lovak mindenütt!!!!! - © 2008 - 2025 - l-o-v-a-k.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »